Megbízónk, egy pénzügyi szervezet, a válság negatív hatásait új, egyedi termék bevezetésével szeretné csökkenteni. A piaci rés kutatásához, illetve hogy a piacon minél erőteljesebben megkülönböztethesse termékét, az Ideomotive innovatív alkotó folyamatában kívánt fejleszteni.
A bank a fejlesztést érintő információkat (termékfejlesztés célja, piackutatás eredményei, fejlesztés folyamatában generált tudás) minél szűkebb körben szándékozott tartani, tartva az információk kiszivárgásától és a versenytársak túl gyors reakciójától.
A folyamat
A piackutatási eredmények birtokában a kutató-fejlesztő munkát ötletelés – szűrés – ötletelés – szűrés – fejlesztés szakaszokra tagoltuk és minden szakaszt további három szakaszra bontottuk a feladatnak megfelelően. A munka során minden csapattag párokat alkotva, saját tudását és képességeit kiegészítő kollégájával szorosabb együttműködésben dolgozott.
A szervezés és a lebonyolítás
A termékfejlesztés elvárásainak megfelelően szerveztünk egy 25 fős fejlesztő csapatot annak érdekében, hogy mind a szakmai tudás, mind a kritikus szemlélet, mind a „szakmán kívüli kreativitás” megfelelő súllyal jelenjen meg a csoport munkájában. A csoport az első négy szakaszban egyre szűkösebb időkeretek közt kellett végezze munkáját.
A csapattagok különböző iránymutatások alapján dolgoztak: a konkurenciát vizsgálva, vagy kizárólag a várost járva. Bizonyos párok feladata volt, hogy a vállalati „szokásos megoldásokkal” szándékosan ellenkező megoldásokat válasszanak. A folyamatot az Ideonod szoftver az előre megtervezetteknek megfelelően erős irányítás alatt tartotta: ötletelés fázisban csak építő jellegű gondolkodást engedélyezett, szűrés fázisban pedig kizárólag kritikákat.
Az aktív munkát az Ideonod virtuális pénzösszegek jóváírásával nyugtázta. A fejlesztés szakaszában az összegyűlt virtuális összeg az 1-2-5 modell alapján akár meg is ötszörözhető, így a nyertesek, azaz a megvalósított ötletet fejlesztő csapat a virtuális összeg valós pénzre váltásánál akár ötszörös pénzmennyiséget is kaphatott.
A fejlesztés eredményeként az első szakaszban kigondolt 93 ötlet alapján a végső fázisban 4 megvalósíthatósági tanulmány készült, 2 került piaci bevezetésre. A termékek piaci teljesítményének visszamérése folyamatban van.
Megbízónk, egy 350 fővel működő nagyvállalat, alacsony alkalmazotti elkötelezettségi indexe javításának céljából kereste fel az Ideonodot. Ügyfelünkkel a feladat meghatározásakor egyeztettük, hogy az Ideonod a projekt végrehajtása során képes a szervezeti aktivitás mérésére, a szervezet átvilágítására, és elemzések segítségével bizonyos szervezetfejlesztési tanácsadásra.
A folyamat
Az elkötelezettség növelése érdekében egy, a munkahelyi körülmények javításához kapcsolódó ötletpályázatba vontuk be az embereket. Annak érdekében, hogy az egész szervezet reagáló képességét javíthassuk, szakmai témakörben egy második vállalati szintű tudásgyűjtést szerveztünk. Az Ideonod szoftver segítségével statisztikai alapon és csoportos interjúkon elhangzottak alapján mértük a szervezet aktivitását, a vezetői hatékonyságot.
A szervezés és a lebonyolítás
Megrendelőnk hat kollégájának Ötlet Szenátusba történő bevonásával készítettük elő a projektet. A siker érdekében szükséges volt megtalálnunk a „forráspontot”, azaz szükséges volt minél inkább testközelbe vinni a témakört az alkalmazottak számára, hogy valóban megszólítva érezzék magukat. A plakátok és hírlevelek mellett játékos eseményekkel hívtuk fel a figyelmet az ötletek gyűjtését motiváló kampányban. Az Ideonod szoftver pedig többek között azzal is motiválta a kollégákat, hogy az online ötletpályázatba való belépésükért és a beküldött ötletekért is pontokat írt jóvá, amelyek segítségével licitálhattak az ötletekre. A legjobb ötletek megvalósításával rövid időn belül az emberek elvárásainak leginkább megfelelő munkahelyi környezetet alakíthattunk ki. Ráadásul azt üzentük, hogy érdemes ötleteket beküldeni, így megalapoztuk a szakmai céllal szervezett alkotó csoportmunkát is.
A második kampányban (két hónappal később) az iparág fejlődési lehetőségeire kerestünk választ a teljes szervezet bevonásával. A szervezés és a motivációs kampány során öt darab két perces kisfilm is készült az Ötlet Szenátus és a leglelkesebb ötletelők szereplésével. Ezzel is sikerült terjeszteni az „alkotó” hangulatot. Gondolatébresztő céllal szerveztünk néhány órás eseményeket, ahol a témakörhöz kapcsolódó érdekes animációkat és tudományos anyagokat adtunk át a szép számmal megjelent hallgatóságnak. Az ötletpályázatba beérkezett elképzelések megfelelő szűrése után a legjobbak esetében fejlesztésre és egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére fejlesztő csapatokat építettünk. A fejlesztő csapatok munkáját a csapat motivációjának fenntartásával, valamint az Ideonod szoftver támogatásával segítettük.
Az első ötletpályázat részvételi aránya 63,3% volt, 127 ötlet érkezett be. A családbarát munkahely, munkahelyi közösség építése, környezettudatos munkahely és hasonló témakörökben érkezett ötletek közül megbízónk tizenöt ötletet valósított meg. Az elkötelezettségi index a projektet is magába foglaló egy év során 18%-kal emelkedett.
A szakmai céllal szervezett ötletgyűjtés és –fejlesztés eredményeképpen a beérkezett 89 ötletből 3 új termék készült el, 1 került piaci bevezetésre. A termék piaci teljesítményének mérési eredménye még nem áll rendelkezésre.
Mindkét – az egész szervezetet megmozgató – kampány során szoftverünk segítségével statisztikai alapon mértük a szervezet aktivitását. A csoportos személyes interjúink során kapott visszajelzések és a statisztikai eredmények alapján javaslatot tettünk bizonyos szervezeti egységek újjászervezésére, valamint vezetői és bizonyos szakmai képzésekre.