Valóban, a helyzet néhány egészen egyedi kivételtől eltekintve mindenhol hasonló. A büdzsé visszavágása mellett ugyanakkor az ügyfelekért folytatott küzdelem is sokkal kiélezettebb. Mivel a körülmények gyökeresen megváltoztak, ebből a versenyből szintén a változtatás, az innováció lehet az az eszköz, amellyel nyertesen kerülhet ki. Az Ideonod módszertan és eszközök segítségével úgy fejlesztheti termékeit, hogy az innovációs projektbe befektetett összeg másodlagos csatornákon azonnal – akár többszörösen - megtérül (megtérülési kalkuláció - link). Az új termék piacra vezetésével reagálva az új helyzetre juthat versenyelőnyhöz.
Nem vállalati demokráciát hirdetünk, az alkalmazottakat nem a döntéshozatalba javasoljuk bevonni. Az Ideonod erős folyamatirányítás alatt, a kitűzött feladatnak megfelelő körben vonja be a kollégákat – interdiszciplináris alkotó csoportmunkát teremtve. Mind széleskörű felmérések, mind tapasztalataink szerint egy vállalatot érintő információk döntő hányada tapasztalatok és tudás formájában az alkalmazottaknál található, ezért gyakran fordul elő, hogy széles körben gyűjtünk ötleteket. Az ötletek fejlesztése azonban már egy alacsony létszámú csapat feladata. A megvalósítás nem rúgja fel a vállalati szabályrendszert, éppen ahhoz alkalmazkodva javítja a fejlődés mértékét.
Sokszor találkozunk ezzel a szituációval. Amennyiben partnerre találunk egy ambícióval teli vezető személyében, aki az alkotó jellegű munkavégzéshez megfelelő munkahelyi légkört teremtene, és az ötletek megvalósítását támogatná, úgy szívesen segítjük munkáját taktikai döntésekben valamint a menedzsment előtti érvelése előkészítésében is.
Engedje meg, hogy mi is feltegyünk egy kérdést: Milyen eredményt vár el az ötletektől? Amennyiben csupán egy intranetes fórumot szeretnének biztosítani kollégáiknak, hogy véleményt cseréljenek, jelenlegi intranetes megoldásuk tökéletesen megfelel.
Az Ideonod nagyon magas részvételi arányt (50-90%) ér el az ötletgyűjtő kampányokban, ezzel megkérdőjelezhetetlen hatást gyakorolva akár az egész szervezetre. Ennek – megvalósítási módszertanunk mellett másik - hajtómotorja a szoftver a beépített online motivációs eszközök segítségével, pl. legnépszerűbb ötletgazdák toplistája, csoportok versenye, virtuális pénzgyűjtési és befektetési lehetőség az ötletekbe, stb. Az Ideonod szoftver emellett egy erős folyamatirányítást is megvalósít, amelynek segítségével az ötletek megvalósulását is támogatjuk.
Az Ideonod tudomásunk szerint nem hasonlítható egy intranetes alkalmazáshoz sem. Amennyiben az Ön vállalatának információbiztonságra vonatkozó előírásai megkövetelik az intranetes használatot, úgy az Ideonod természetesen telepíthető belső hálózatra.
Egyre gyorsabban változik a világ, így a fogyasztói, piaci elvárások is. Amennyiben nem tudunk elég gyorsan reagálni, végképp lemaradhatunk versenytársainktól. Az információ, a tudás pedig egyre fontosabb szerepet játszik. Az ötletek segítségével könnyebben és gyorsabban találhatunk piaci rést, új megoldást.
Az ötletek sikeres gyűjtéséhez mind érzelmi, mind mentális szinten szükséges elköteleznünk a munkatársakat, mindenekelőtt kiemelten igazságos, méltányos folyamatokra van szükség. Ezen elvek jelentéktelennek tűnő megsértése is képes aránytalanul nagy hatást gyakorolni. Ezért körültekintően érdemes eljárni, az embereket bevonni a tervezés-szervezés fázisában is. Az Ideonod szaktudásával, tapasztalataival segíti az Önök munkáját ebben a feladatban.
A precízen szabályozott működésnek nyilvánvalóan komoly előnyei vannak. Ilyen körülmények között még nehezebb a jó ötleteket felszínre hozni. Nem vagyunk egy-egy iparág szakértője. Az Ideonod bármilyen szakterületen a csoportos alkotó folyamatokat indítja be és tartja fent, a közös gondolkodás eredményeként generál egyedi ötleteket, és támogatja azok fejlesztését. Mivel egyedi, kreatív ötleteket hozunk felszínre, speciális filterezésre és fejlesztő folyamatokra van szükség.
Bár Koestler óta tudjuk, hogy az ember szellemi és érzelmi instabil állapotban lehet képes a legkreatívabb teljesítményre, egy szervezet esetében valóban akkor érdemes alkotó csoportmunkát építeni, miután a változás lezajlott. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a változások lelki mélypontján átlendülve azonnal szükség lehet a szervezet lélektani értelemben vett (újra)felépítésére. Az Ideonod szervezetre gyakorolt pozitív hatásait a munkakörülmények kialakítására, a munkahelyi közérzet javítására, a munkahelyi kapcsolatok ápolására stb. elindított közös gondolkodással és természetesen a legnagyobb pozitív hatást kiváltó ötlet(ek) gyors megvalósításával lehetséges elérni. Ennek érdekében már a változások idején érdemes megtervezni az „építés” teendőit, hogy minél előbb beindíthatóak legyenek a pozitív folyamatok.
Az Ideonod szolgáltatásainak finanszírozására Önnek nem szükséges valahonnan megvonnia összegeket. Az Ideonod finanszírozható innovációs járulékból, sőt akár pályázati pénzből is. Az Ideonod hivatalos partnere sikerdíj alapon írja meg a pályázatot, Önnek ez ügyben csupán könyvelőjén keresztül néhány dokumentumot szükséges eljuttatnia hozzánk.